Ebben nem lett igazam – ID.3 Pro S teszt

Megérkezett az ID.3 nagy akkumulátoros verziója, ráadásul egy ráncfelvarrást is kapott az autó, amivel javították a korábban kifogásolt hiányosságokat.

Négy éve vezettem először az ID.3-ast és akkor nagyon tetszett. Persze nem minden, hiszen a beltérben azért lehetett találni bőven hiányosságokat, de vezetni nagyon jó volt. Annak a videónak a végén mondtam, hogy Elon Musknak fel kell kötnie a gatyát, mert bizony ilyen autója nincs a Teslának és egyébként azóta sincs. Igaz a Volkswagennek meg nincs Model 3-hoz hasonló kis szedánja, csak az ID.7, de az meg Model S méret. Szóval az ID.3-nak nem igazán volt konkurense ha a Teslákat nézzük, mégsem adtak el belőle olyan sokat, mint azt várni lehetett volna.

Most viszont a Volkswagen ID.3 ráncfelvarrott verziója megérkezett. Nagy akkuval, nagy hatótávval és egy csomó apró változtatással az eredeti modellhez képest. Egy hétig használtam az új ID.3-ast és elvittem egy 500 kilométeres útra is, hogy megtudjam, mit tud az új ID.3-as a 84 kWh akkuval. Íme:


(more…)

Létezik TÚL ERŐS BMW? – BMW i5 M60 teszt

Akkora, mint a régi 7-es BMW, 600 lóerővel, és brutális nyomatékkal. Ez az új 5-ös elektromos BMW. Az i5 M60 minden akar lenni, luxusos és sportos is egyben. De ennek ára van, nem is kicsi.

Megszámolni sem tudom már hány különböző BMW-t vezettem életemben. Csak sajátból volt négy különböző, plusz egy halom tesztautó. Szóval elég sokat láttam már, és az i5 M60 is azok közé a BMW-k közé tartozik, amitől kivert a víz. 2400 kilós autó 600 lóval meg 820 NM-es nyomatékkal akkora testben, mint amekkora az előző 7-es BMW volt.

Már amikor az i4 M50-et forgattam, akkor is probléma volt, hogy hogy az istenbe mutassak be egy ilyen autót, ami ECO módban is azonnal átlép minden sebességhatárt a gázpedál legkisebb legyezésére is, ez az i5 meg még erősebb, még nagyobb. Szuper. Ja és persze téli gumival a 22 fokos tavaszban… Jobban örültem volna egy fapados hátsókerekes i5-nek, de hát ezt adták, ezzel kell menni így hát ezzel mentem. Íme a BMW legerősebb 5-ös BMW-je.

(more…)

Ilyet még nem csinált senki! – IONIQ 5N

A Hyundai N csapata olyat tett az Ioniq 5-tel, amit eddig még senki. Nyolc sebességes duplakuplungos váltó jöhet? Drift módot akarsz? Versenyezni? Tessék!

Amikor megkaptam a meghívót a Hyundai Ioniq 5 N tesztvezetésre, bevallom nem dobtam el az agyam. Egy majdnem SUV, ami még erősebb? Éljen – gondoltam magamban, de aztán láttam a meghívóban, hogy lesz versenypálya is, na akkor talán nem egy unalmas autó lesz. Meg egyébként is szeretem az Ioniq sorozatot, nagyon fejlett akkutech, brutálisan gyors töltés, szóval igent mondtam.

Akkor még nem tudtam, hogy életem egyik legjobb vezetési élményét élhetem majd át. Szerencsére a vezetés előtt volt lehetőség a vacsoránál beszélgetni a mérnökökkel, akiktől nagyon sok érdekességet sikerült megtudni az autóról, csillogó szemekkel osztották meg az infókat. Két és fél év fejlesztés, versenyzők bevonása, teljesen átdolgozott futómű, megerősített elemek, új kormányzás, hanggenerátor, duplakuplungos váltó imitáció a motorokkal, 21 ezres fordulatok, 0,6 G visszatöltés, szóval az este végére már tűkön ültem, hogy végre vezethessem ezt az autót. Marcinak csak annyit mondtam:  – figyi Marci, holnap reggel beteszem N módba az autót, egész nap abban lesz és ki fogom nyomni a szemét ahol csak lehet. Az se érdekel, ha hányni fogsz.

Marci végül nem hányt, csak majdnem, de az autónak minden egyes lóerejét és fejlesztését kihasználtam. Íme:

(more…)

Resting bitch face, vagy…? Fiat 600e TESZT

Alig kerül többe, mint a Fiat 500, de sokkal nagyobb és praktikusabb. De vajon megvan benne ugyanaz az olasz életérzés, mint a kistesóban?

Nem igazán örülök neki, hogy az autók egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek, de azt is megértem, hogy a vásárlók nem szívesen adnak ki 15 millió forintot egy olyan autóért, ami bár szupercuki, de hátra csak cipőkanállal tudjuk bepasszírozni magunkat és nem fér be a csomagtartóba egy nagyobb bevásárlás. Ilyen volt a Fiat 500, egy-két személyes városi kisautó, 12-15 millióért. Most itt van szinte ugyanennyiért a 600 Fiat, ami szinte mindenben jobb, mint a kis testvére. Persze, nem lehet olyan kis helyekre beparkolni vele, cserébe belefér négy felnőtt. Egy hétig jártam a Fiat 600-assal, íme a tapasztalataim:

(more…)

Hány fűkasza fér egy Mercedes eCitan rakterébe?

Hány fűkasza fér egy Mercedes eCitan rakterébe? Azt nem tudom, de mulcsra szükségem volt, azzal jól telepakoltam ezt az elektromos áruszállítót, amit most állami támogatással, nettó 10 millió alatt el lehet hozni.

November óta húzom a nemrég itthon is bemutatott Mercedes eCitan tesztet, mert nem akartam üresen tesztelni egy olyan autót, ami alapvetően arra készült, hogy telepakolják és fuvarozzanak vele. Gondoltam megvárom a tavaszt, amikor úgyis kell a kertembe egy csomó növény, szikla, meg mulcs, és összekötöm a kellemeset a hasznossal, lesz teszt is, plusz tele is tudom pakolni az autót. Van belőle persze személyszállításra is alkalmas verzió, de az a baj, hogy csak az áruszállítós eCitán éri meg, ezért is választottam ezt modellt. Állami támogatással és az áfa visszaigénylésével, szinte fél áron el lehet hozni, de persze nem mindegy mire fogják használni. Íme a Mercedes eCitan.


(more…)

Hatékonyabb, mint a Tesla Model S? – Volkswagen ID.7 hatótáv teszt

A Volkswagen ID.7 akkora autó, mint a Tesla Model S. A fogyasztása is annyi? Kimentünk az autópályára és leteszteltük.

Amikor bemutatatták 10 hónappal ezelőtt a Volkswagen ID.7 szedánt, elhangzott a 700 kilométeres hatótáv, amire eléggé felvontam a szemöldökömet. Oké, hogy ezt a nagyobb, 86 kWh-s akkus verzióra adták meg, de még akkor is hihetetlen keveset kell fogyasszon, hogy ez kijöjjön. A bemutatón az Autofefühl-ös Thomassal beszélgettem, ő mondta, hogy elvileg 30 százalékkal hatékonyabb hajtásláncot fejlesztett a Volkswagen. Abban maradtunk, hogy majd meglátjuk, ha lehet hosszabb távon tesztelni az autót.

Ez a teszt most elérkezett, egy hétig használtam az ID.7-et és természetesen elvittem egy autópályás hatótáv tesztre is, ahova elhívtam Tesland Attilát, aki hozott magával egy Model S-t, hogy ne unatkozzunk.

(more…)